Barion Pixel

Házi eperlekvár

Tavaly a barackszezonban Anyukám csak az én kedvemért készített olyan baracklekvárt, ami fehér cukor helyett xilittel készült. Télen nagyon jól jött akár süteménybe, akár palacsintába, vagy a reggeli gofrihoz. Még a tavaszi gyümölcs szezon előtt hangoztattam, hogy idén, ahogy jönnek a gyümölcsök, mi úgy készítjük a lekvárt mindenféle gyümölcsből. Hát íme a tavasz/ nyár első gyümölcse, ami lekvárban végezte: AZ EPER! 

Azonban idén nem xilittel, hanem eritrittel készült. Illetve a sűrítésre pektint használtunk, illetve ” biztos ami biztos” alapon egy kis dzsemfix is került bele. Ez azért is nagyon jó, mert én nem még nem találtam olyan bolti lekvárt ami eritrittel lenne elrakva, illetve a gyümölcs arány is megfelelő lenne. Xilittel készültet igen, de azt is leginkább a klasszikus ízekben.

A nyár még nagyon hosszú, hamarosan hozom a következő lekvárunkat! 🙂

A recepthez még tartozom egy vallomással is, ugyanis ezt most nem én készítettem, hanem Anyukám, mivel egyszerűbb volt, hogy vidéken megcsinálja, mint , hogy Pestre felhozzuk az egy LÁDA epret! Azt hiszem nem lesz gond a télen.

És egy kis olvasnivaló ITT, mielőtt nekiállunk a lekvárfőzésnek, mely elsősorban az üvegek, eszközök megfelelő előkészítéséről szól.

 

Hozzávalók 7-8 kis üveghez:

– 2 kg tisztított,aprított eper
 
– 40 dkg eritrit
 
– 3 púpos teáskanál pektin
 
– 1 teáskanál citromlé
 
– 1 csomag Dr.Oetker 3:1 dzsemfix
 
Elkészítés:
 
Az epret tisztítsuk meg, és daraboljuk apróra. A kimért gyümölcsöt és az eritritet tegyük fel főni egy nagy lábasban.Gyakori kevergetés mellett forraljuk fel, majd pépesítsük. Adjuk hozzá a kevés eritrittel elkevert pektint, majd a dzsemfixet és a maradék eritritet. Állandó kevergetés mellett nagy lángon felforraljuk, és forrástól számítva még 5 percig főzzük, majd levesszük a tűzről.
 

Fontos, hogy az üvegeket, amikbe eltesszük alaposan mossuk ki, tisztítsuk meg. Olyan üvegeket válasszunk, amelyek jól záródnak. Forrón tegyük üvegekbe a lekvárt, a tetejükre tegyünk egy celofánt, melynek a tetejét megnedvesítjük egy kevés vízzel. Zárjuk le az üveget a kupakkal, állítsuk fejre, és tegyük takarók közé meleg helyre, ott hagyjuk kihűlni.

img_5205.JPG

img_5206.JPG

img_5204.JPG

 

Kellene egy kis segítség a helyes táplálkozáshoz?

Kattints a gomb ra, és nézd meg a letölthető e-bookokat, amelyek Neked is segítenek!

Rendszeres mozgás otthon, segítséggel?

Ha Te is elfoglalt vagy, vagy nem szereted a kondi termeket, otthonod kényelméből is kihasználhatod a személyi edzés hatékonyságát!

Szülinapi mini palacsintáim

Ez a recept, valahogy mindig Spanyolországban kerül elő. 🙂 Először tavaly nyáron készítettem el, amikor egy barátnőmnél vendégeskedtem. Teljesen hagyományosan táplálkozó két tizenéves fiúnak is.  Most pedig szintén Spanyolországban,...

Pad Thai házilag

Végre elkészítettem életem első pad thai ételét. Mondhatjuk, hogy ez volt a búcsú ebédem, vacsorám és az utolsó főzésem Budapesten. Egy darabig legalábbis biztos. 😉 Eredeti recept a Street...

Banános szénhidrát csökkentett palacsinta

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott étrend csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók...

Csirkés és csirkemájas paella

Alig várom, hogy újra Spanyolországban legyen, és minél több helyen egyem újra az eredeti paellát. Addig is, itt egy recept hozzá, ami egészséges életmódba teljesen beilleszthető, és amivel egy...

Vegán medvehagyma pesto

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott életmódváltó csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók:...

Húsvéti nyuszis palacsinta gluténmentesen

Isteni finom húsvéti nyuszis palacsinta kicsiknek és nagyoknak. Gluténérzékenyek és diétázók is fogyaszthatják. Eredeti recept ITT. Ha további tippeket, recepteket szeretnél, az oldalon rengeteg recept közül válogathatsz.   Online,...

Vegán csokiskeksz

Tízóraira ettem ezeket a vegán kekszeket a növényi tejes kávém mellé. Eredeti recept ITT.  Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod,...