Barion Pixel

Házi mogyoróvaj

Pár hete beszereztem első mogyoróvajam a Gymbeam-től. Aki már evett, gondolom tisztában vele, hogy függőséget okoz. Háromszor rövidebb idő alatt fogyott el, mint ahogy terveztem, az egy kilós! doboz. Így most elvonón vagyok, és megfogadtam nem veszek. Amit nem könnyű megállni, mivel velem szemben egy táplálék kiegészítőket forgalmazó bolt van.

Na de azt senki nem mondta, hogy földimogyorót se vehetek!!!? Így vettem, megpucoltam, daráltam, és üvegbe zártam.  😀 Azt hiszem tényleg függő vagyok.

Hozzávalók:

  • 600 g földimogyoró (sótlan)
  • 2 dl mogyorótej
  • 1 dl víz
  • 1 ek. mogyoróolaj
  • eritrit ízlés szerint ha édesre szeretnénk ( nekem 4-5 evőkanál volt)

Elkészítés:

A mogyorót megpucoljuk, és a felső sötét színű réteget is eltávolítjuk. Aprítógépbe tesszük, és óvatosan elkezdjük darálni. Néha állítsuk meg a gépet, és úgy folytassuk, nehogy leégjen a motor. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és 10 percig daráljuk kisebb megszakításokkal. Ennek hossza attól is függ mennyire szeretnénk, hogy krémes legyen. Természetesen a tej, és a víz nem szükséges hozzá. Én szerettem volna ha hígabb lesz, és kevésbé tömény, mint ami a boltban kapható. 

Tápérték 100 g-ban:

kcal: 417,8

fehérje: 17.67 g

szénhidrát: 10.35 g

 zsír: 32.57 g

img_7857

img_7856

Kellene egy kis segítség a helyes táplálkozáshoz?

Kattints a gomb ra, és nézd meg a letölthető e-bookokat, amelyek Neked is segítenek!

Rendszeres mozgás otthon, segítséggel?

Ha Te is elfoglalt vagy, vagy nem szereted a kondi termeket, otthonod kényelméből is kihasználhatod a személyi edzés hatékonyságát!

Szülinapi mini palacsintáim

Ez a recept, valahogy mindig Spanyolországban kerül elő. 🙂 Először tavaly nyáron készítettem el, amikor egy barátnőmnél vendégeskedtem. Teljesen hagyományosan táplálkozó két tizenéves fiúnak is.  Most pedig szintén Spanyolországban,...

Pad Thai házilag

Végre elkészítettem életem első pad thai ételét. Mondhatjuk, hogy ez volt a búcsú ebédem, vacsorám és az utolsó főzésem Budapesten. Egy darabig legalábbis biztos. 😉 Eredeti recept a Street...

Banános szénhidrát csökkentett palacsinta

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott étrend csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók...

Csirkés és csirkemájas paella

Alig várom, hogy újra Spanyolországban legyen, és minél több helyen egyem újra az eredeti paellát. Addig is, itt egy recept hozzá, ami egészséges életmódba teljesen beilleszthető, és amivel egy...

Vegán medvehagyma pesto

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott életmódváltó csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók:...

Húsvéti nyuszis palacsinta gluténmentesen

Isteni finom húsvéti nyuszis palacsinta kicsiknek és nagyoknak. Gluténérzékenyek és diétázók is fogyaszthatják. Eredeti recept ITT. Ha további tippeket, recepteket szeretnél, az oldalon rengeteg recept közül válogathatsz.   Online,...

Vegán csokiskeksz

Tízóraira ettem ezeket a vegán kekszeket a növényi tejes kávém mellé. Eredeti recept ITT.  Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod,...