Ebben az igazi nyári időben pont egy ilyen könnyű ebédet kívánok csak. A hal bármikor jöhet, így most pisztráng készült, amihez Ataisz vegán zöldfűszersót használtam, és a megunhatatlan salátámmal fogyasztottam. Vacsorára is tökéletesen beilleszthető.

A hozzávalókat az Ataisz webáruházból szereztem be:

Hozzávalók 1 adaghoz:

Hozzávalók a salátához:

  • 80 g friss saláta keverék
  • apróra vágott újhagyma
  • Waldenfarm kalóriamentes saláta öntet
  • 20 g light feta sajt
  • 100 g csiperke gomba
  • 1 szelet fekete erdő sonka
  • 1 teáskanál sörélesztő pehely

Elkészítés:

A pisztrángot megmossuk, bekentem egy kevés kókuszolajjal, illetve a hal belsejébe is tettem egy keveset. A hal mindkét oldalát befűszereztem, a belsejébe tettem egy fokhagyma gerezdet. Az egész halat alufóliába tekertem, és előmelegített sütőben 180 fokon 25 percig sütöttem, majd a fóliát levettem és még 15 percig sütöttem grill fokozaton. Tálalás előtt frissen facsart citromlével meglocsoltam.

A salátát az öntettel összekeverjük. A fetát darabokra vágjuk, és rászórjuk. A szeletelt gombát serpenyőbe tesszük, majd hozzá adjuk a csíkokra vágott sonkát is, és pár perc alatt átpirítjuk. A salátára öntjük, majd megszórjuk az egészet sörélesztő pehellyel.

Write a comment