Barion Pixel

Szilvás diólepény

Szilva, dió az egyik legjobb őszi párosítás. Többek közt dió miatt nem mondom, hogy a legdiétásabb süteményem, de még mindig kevesebb a zsír és a szénhidrát benne, mintha beülünk egy cukrászdába bűnözni. Szóval az én véleményem, hogy ezeknek a sütiknek mértékkel, bűntudat nélkül bele kell férnie az étrendünkbe, ha egyébként tisztán étkezünk. Nem olyan rég már hoztam egy szilvás sütit, az jóval diétásabb, próbáljátok ki azt is! A receptet ITT megtaláljátok!

Hozzávalók a tésztához: ( 24 kis szelethez)

Hozzávalók a krémhez:

Elkészítés:

A mandulatejet megmelegítjük, annyira, hogy ne legyen forró, de a langyosnál melegebb legyen. Beletesszük az 1 tk. eritritet, és a szárított élesztőt. Hagyjuk, hogy felfusson. Ez kb. 15 perc. Persze nem azt a hatást kell várni, mint a tehéntej cukor verziónál, de apró buborékozások megjelenik a tetején, ha ügyesek vagyunk. A liszthez hozzáadjuk a tészta hozzávalóit, végül a tejben elkevert élesztőt is hozzáadjuk. Összegyúrjuk, majd konyharuha alatt duplájára kelesztjük. Addig elkészítjük a krémet. A mandulatejet felforraljuk, majd hozzáadjuk a por eritritet, és a darált diót. Lassú tűzön krémesre főzzük. A szilvákat kimagozzuk, majd negyedekre vágjuk. Ízlés szerint fahéjjal, eritrittel ízesítjük. Ha a tészta megkelt lisztezett deszkán kinyújtjuk, akkorára, hogy egy közepes méretű sütőpapírral kibélelt tepsit ki tudjunk bélelni vele. Erre rásimítjuk a diós krémet, majd ráhelyezzük a szilvákat. Előmelegített sütőben 180 fokon 30-35 percig sütjük.

Tápérték 1 szeletben:

kcal: 99.88

fehérje: 4.03 g

szénhidrát: 5.07 g

zsír: 6.51 g

image-1_26.jpg

 image-1_25.jpg

 image-1_27.jpg

Kellene egy kis segítség a helyes táplálkozáshoz?

Kattints a gomb ra, és nézd meg a letölthető e-bookokat, amelyek Neked is segítenek!

Rendszeres mozgás otthon, segítséggel?

Ha Te is elfoglalt vagy, vagy nem szereted a kondi termeket, otthonod kényelméből is kihasználhatod a személyi edzés hatékonyságát!

Szülinapi mini palacsintáim

Ez a recept, valahogy mindig Spanyolországban kerül elő. 🙂 Először tavaly nyáron készítettem el, amikor egy barátnőmnél vendégeskedtem. Teljesen hagyományosan táplálkozó két tizenéves fiúnak is.  Most pedig szintén Spanyolországban,...

Pad Thai házilag

Végre elkészítettem életem első pad thai ételét. Mondhatjuk, hogy ez volt a búcsú ebédem, vacsorám és az utolsó főzésem Budapesten. Egy darabig legalábbis biztos. 😉 Eredeti recept a Street...

Banános szénhidrát csökkentett palacsinta

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott étrend csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók...

Csirkés és csirkemájas paella

Alig várom, hogy újra Spanyolországban legyen, és minél több helyen egyem újra az eredeti paellát. Addig is, itt egy recept hozzá, ami egészséges életmódba teljesen beilleszthető, és amivel egy...

Vegán medvehagyma pesto

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott életmódváltó csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók:...

Húsvéti nyuszis palacsinta gluténmentesen

Isteni finom húsvéti nyuszis palacsinta kicsiknek és nagyoknak. Gluténérzékenyek és diétázók is fogyaszthatják. Eredeti recept ITT. Ha további tippeket, recepteket szeretnél, az oldalon rengeteg recept közül válogathatsz.   Online,...

Vegán csokiskeksz

Tízóraira ettem ezeket a vegán kekszeket a növényi tejes kávém mellé. Eredeti recept ITT.  Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod,...