Hozzávalók:

– 200 g lencse

– 2 babérlevél

– só bors

– 3 evőkanál kókuszolaj

– 1 teáskanál pirospaprika

– fokhagyma, vagy fokhagyma krém

– 4 evőkanál Dia wellness liszt ( lehet bármilyen szénhidrát csökkentett liszt, vagy teljes kiőrlésű, vagy zabliszt)

Elkészítés:

Beáztattam a lencsét 8-10 órára, és 2-3 alkalommal lecseréltem rajta a vizet. Ezután sós vízben feltettem főni, tettem hozzá babérlevelet. Forrás után pár perc alatt kész is lett. Folyamatosan kóstoltam, és vigyázni kell, gyorsan szétfő. A főzési idő függ attól is, hogy meddig áztattuk előtte. Ezután rántást készítek. Kókuszolajon megpirítom a lisztet, majd a lencse főzővízéből 2 merőkanállal tettem még hozzá. Ízesítettem kevés sóval, színesborssal, fokhagymával, pirospaprikával, majd a lencsét is hozzáadtam. Pár percig alacsony lángon még főztem. Kókuszolajon pirított virslivel tálaltam.

Tipp: Nekem elsőre kicsit hígabbra sikeredett, így az állagán egy evőkanál nyílgyökérliszttel javítottam.

img_1022.JPG

img_1023.JPG

 

Write a comment