Barion Pixel

Kókusztejszínes csirkecombok

Nem diétázó vendégek jöttek hozzám, ilyenkor mindig nagy kihívás, hogy olyat készítsek amire azt mondják, hogy „húúú ezt én is elfogom készíteni, nagyon finom”, de olyan legyen amit én is megeszek, és az én táplálkozási elveim szerint készüljön. Mivel a csirkemell ilyenkor kizárva, így most a csirkecomb mellett döntöttem. Így született meg ez a recept. A köret a vendégeknek hagyományos törött krumpli lett, amiből én nem ettem 🙁 De készíthettek hozzá édesburgonya pürét, vagy bulgurt, esetleg teljes kiőrlésű tésztát.

Hozzávalók:

– 640 g ( 6 db ) alsó csirkecomb

– 170 g szeletelt gomba

– 175 g füstölt sajt

– 200 g kókusztejszín

– 4 evőkanál 12%-os tejföl

– fokhagymakrém

– 1 kis fej vöröshagyma

– 1 dl víz

– rozmaring, kakukkfű

– só, bors

– paleo csirkefűszersó

– mustár

– olívaolaj

Elkészítés:

A csirkecombokat megmossuk, és papírtörlővel szárazra töröljük. Sózzuk, borsozzuk, paleo csirkefűszersóval megszórjuk, és jénai tálba rakjuk őket, és alufóliával letakarjuk. Hideg sütőbe rakjuk, és 160 fokon 20 percig sütjük. Eközben elkészítjük a mártást. Az apróra vágott vöröshagymát egy kevés olíva olajon megpirítjuk, majd ráöntjük a gombát és tovább pirítjuk. Ezután felöntjük a kókusztejszínnel, vízzel, és alacsony lángon főzzük tovább. Belekeverjük a tejfölt, és a fűszereket, a mustárt, végül hozzáadjuk a reszelt sajtot is. Alacsony lángon főzzük még 5 percig, majd az elkészült csirkecombokra öntjük, és alufólia alatt 20 percig sütjük 160 fokon.

Mivel nálam nem diétázó családtagoknak készült, törött krumplit készítettem hozzá a hagyományos módon. Természetesen én nem ezzel enném, hanem bulgurral, kuszkusszal, vagy édesburgonya, paszternál püré is jó lehet hozzá.

Tápérték 1 csirkecombban, köret nélkül:

kcal: 287 kcal

 
fehérje: 23.6 g

szénhidrát: 3.03 g

zsír: 18.79 g

 

img_2484.JPG

img_2485.JPG

Kellene egy kis segítség a helyes táplálkozáshoz?

Kattints a gomb ra, és nézd meg a letölthető e-bookokat, amelyek Neked is segítenek!

Rendszeres mozgás otthon, segítséggel?

Ha Te is elfoglalt vagy, vagy nem szereted a kondi termeket, otthonod kényelméből is kihasználhatod a személyi edzés hatékonyságát!

Szülinapi mini palacsintáim

Ez a recept, valahogy mindig Spanyolországban kerül elő. 🙂 Először tavaly nyáron készítettem el, amikor egy barátnőmnél vendégeskedtem. Teljesen hagyományosan táplálkozó két tizenéves fiúnak is.  Most pedig szintén Spanyolországban,...

Pad Thai házilag

Végre elkészítettem életem első pad thai ételét. Mondhatjuk, hogy ez volt a búcsú ebédem, vacsorám és az utolsó főzésem Budapesten. Egy darabig legalábbis biztos. 😉 Eredeti recept a Street...

Banános szénhidrát csökkentett palacsinta

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott étrend csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók...

Csirkés és csirkemájas paella

Alig várom, hogy újra Spanyolországban legyen, és minél több helyen egyem újra az eredeti paellát. Addig is, itt egy recept hozzá, ami egészséges életmódba teljesen beilleszthető, és amivel egy...

Vegán medvehagyma pesto

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott életmódváltó csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók:...

Húsvéti nyuszis palacsinta gluténmentesen

Isteni finom húsvéti nyuszis palacsinta kicsiknek és nagyoknak. Gluténérzékenyek és diétázók is fogyaszthatják. Eredeti recept ITT. Ha további tippeket, recepteket szeretnél, az oldalon rengeteg recept közül válogathatsz.   Online,...

Vegán csokiskeksz

Tízóraira ettem ezeket a vegán kekszeket a növényi tejes kávém mellé. Eredeti recept ITT.  Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod,...