Barion Pixel

Szénhidrát csökkentett almás pite vendégségbe

Nem telhet el úgy ősz és tél, hogy nem készül nálam almás pite. Ez a recept már nem először készült nálam, és most sem csalódtam benne. A tésztájában túró van, amitől annyira finom puha omlós lesz a tészta. Sajnos ebből az adagból nem sokat ettem, Anyukám elvitte a munkatársainak, köszönetem jeléül, hogy szavaznak rám a Nosalty sütőtökös receptversenyén. Azonban még a héten elkészítem újra, hogy az én munkatársaim is egyenek valami finomat. Érdemes hozzá jó fajta, édes almákat beszerezni.

Hozzávalók a tésztához:( 30 szelet)

Hozzávalók a töltelékhez:

Hozzávalók a tetejére:

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összekeverjük, hogy nyújtható tésztát kapjunk. Ha túl lágy a tészta, tegyünk hozzá egy kis lisztet, ha nagyon száraz, akkor kicsivel több tejet. Ezután gyúrjuk alaposan át lisztezett felületen, és nyújtsuk ki körülbelül 5 mm vastagra. Én úgy készítettem, hogy kinyújtottam az egész tésztát, majd körbevágtam a széleit, hogy egy szép téglalap alakot kapjak. Körülbelül a tészta 1/4-e megmaradt, ez kerül majd a tetejére, ebből fogom a rácsozást elkészíteni. Ezután készítsük el a tölteléket. Az almát pucoljuk meg, majd reszeljük le. Nyomkodjuk ki a levét, és ízesítsük eritrittel és fahéjjal ízlés szerint. A kinyújtott tésztánkat helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, majd simítsuk rá az almás tölteléket, úgy hogy egyenletesen legyen elosztva a tésztán. A maradék tésztát kinyújtjuk, derelye vágóval vagy késsel csíkokat vágunk, és berácsozzuk az alma tetejét. Egy tojást felverünk, és lekenjük a tészta tetejét. Előmelegített sütőben 180 fokon 30-35 percig sütjük, amíg a teteje szép aranybarna nem lesz. Ha kihűlt a tetejét megszórjuk a fahéjas porrá őrölt eritrit keverékkel.

Tápérték 1 szeletben:

 kcal: 91.72

fehérje: 5.84 g

szénhidrát: 9.12 g

zsír: 2.83 g

img_7582

img_7581

Kellene egy kis segítség a helyes táplálkozáshoz?

Kattints a gomb ra, és nézd meg a letölthető e-bookokat, amelyek Neked is segítenek!

Rendszeres mozgás otthon, segítséggel?

Ha Te is elfoglalt vagy, vagy nem szereted a kondi termeket, otthonod kényelméből is kihasználhatod a személyi edzés hatékonyságát!

Szülinapi mini palacsintáim

Ez a recept, valahogy mindig Spanyolországban kerül elő. 🙂 Először tavaly nyáron készítettem el, amikor egy barátnőmnél vendégeskedtem. Teljesen hagyományosan táplálkozó két tizenéves fiúnak is.  Most pedig szintén Spanyolországban,...

Pad Thai házilag

Végre elkészítettem életem első pad thai ételét. Mondhatjuk, hogy ez volt a búcsú ebédem, vacsorám és az utolsó főzésem Budapesten. Egy darabig legalábbis biztos. 😉 Eredeti recept a Street...

Banános szénhidrát csökkentett palacsinta

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott étrend csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók...

Csirkés és csirkemájas paella

Alig várom, hogy újra Spanyolországban legyen, és minél több helyen egyem újra az eredeti paellát. Addig is, itt egy recept hozzá, ami egészséges életmódba teljesen beilleszthető, és amivel egy...

Vegán medvehagyma pesto

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott életmódváltó csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók:...

Húsvéti nyuszis palacsinta gluténmentesen

Isteni finom húsvéti nyuszis palacsinta kicsiknek és nagyoknak. Gluténérzékenyek és diétázók is fogyaszthatják. Eredeti recept ITT. Ha további tippeket, recepteket szeretnél, az oldalon rengeteg recept közül válogathatsz.   Online,...

Vegán csokiskeksz

Tízóraira ettem ezeket a vegán kekszeket a növényi tejes kávém mellé. Eredeti recept ITT.  Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod,...