Barion Pixel

Újévi vöröslencse ragu csirkemellel

Újév első napján a babonák szerint kötelező lencsét enni, mert a lencse, olyan mint az aprópénz, így a szokásokban a gazdagságot és a szerencsét jelképezi.

A malac a másik, amit január elsején szintén fogyasztani kell. A babona szerint azért, mert a malacnak is köze van a következő évi szerencséhez, hiszen az orrával előre túrja a szerencsét. És azért nem szabad ezen a napon például szárnyast enni, mert az viszont elkaparja a szerencsét, a hal elúszik vele, a vad pedig elszalad.

Pont fordítva van viszont december 31-én: ekkor ugyanis tilos malacot tenni az asztalra, csak szárnyas vagy vad vagy hal kerülhet rá, épp azért, mert a szárnyas elkaparja az előző év problémáit, bajait, gondjait, a hal elúszik vele, a vad pedig elszalad. 

Tehát, mivel ez a lencse nálam csirkével készült, aki babonás újév első napján süssön hozzá malacot! 🙂

Hozzávalók a lencséhez:

  • 60 g vörös lencse  ( szárazon mérve)
  • 2 babérlevél
  • 1 teáskanál só
  • 1 közepes répa
  • 1 teáskanál mustár 
  • rozmaring
  • színes bors

Hozzávalók a csirkemellhez:

  • 150 g csirkemell
  • só, színes bors
  • keleti fűszersó ( bármilyen csirke fűszersót használhattok, ez egy keleti fűszer keverék volt, amit Apukám hozott Izraelből)

Elkészítés:

A lencsét áztassuk be vízbe egy éjszakára. A répát pucoljuk meg, és vágjuk apró kockákra. Tegyük fel főni annyi vízzel, hogy ellepje. Tegyünk bele sót, borsot, és a babérlevelet. Fedő alatt közepes lángon főzzük, körülbelül 5-10 percig. Figyeljük folyamatosan, mert gyorsan megfő. Ezután szűrjük le, ízesítsük rozmaringgal, és a mustárral. 

A csirkemellet sózzuk, borsozzuk, és fűszerezzük. Hőálló tálba tesszük, alufóliával letakarjuk, és 170-175 fokon 30-35 percig sütjük, félidőben megfordítjuk. A sütési idő függ a csirkemell vastagságától is.

Tápérték 1 adagban:

 kcal: 416.1

fehérje:54.4

szénhidrát:38.37

zsír: 3.24

img_9174

Kellene egy kis segítség a helyes táplálkozáshoz?

Kattints a gomb ra, és nézd meg a letölthető e-bookokat, amelyek Neked is segítenek!

Rendszeres mozgás otthon, segítséggel?

Ha Te is elfoglalt vagy, vagy nem szereted a kondi termeket, otthonod kényelméből is kihasználhatod a személyi edzés hatékonyságát!

Szülinapi mini palacsintáim

Ez a recept, valahogy mindig Spanyolországban kerül elő. 🙂 Először tavaly nyáron készítettem el, amikor egy barátnőmnél vendégeskedtem. Teljesen hagyományosan táplálkozó két tizenéves fiúnak is.  Most pedig szintén Spanyolországban,...

Pad Thai házilag

Végre elkészítettem életem első pad thai ételét. Mondhatjuk, hogy ez volt a búcsú ebédem, vacsorám és az utolsó főzésem Budapesten. Egy darabig legalábbis biztos. 😉 Eredeti recept a Street...

Banános szénhidrát csökkentett palacsinta

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott étrend csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók...

Csirkés és csirkemájas paella

Alig várom, hogy újra Spanyolországban legyen, és minél több helyen egyem újra az eredeti paellát. Addig is, itt egy recept hozzá, ami egészséges életmódba teljesen beilleszthető, és amivel egy...

Vegán medvehagyma pesto

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott életmódváltó csomagokat! KATTINTS IDE! Hozzávalók:...

Húsvéti nyuszis palacsinta gluténmentesen

Isteni finom húsvéti nyuszis palacsinta kicsiknek és nagyoknak. Gluténérzékenyek és diétázók is fogyaszthatják. Eredeti recept ITT. Ha további tippeket, recepteket szeretnél, az oldalon rengeteg recept közül válogathatsz.   Online,...

Vegán csokiskeksz

Tízóraira ettem ezeket a vegán kekszeket a növényi tejes kávém mellé. Eredeti recept ITT.  Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod,...