Barion Pixel

Ahogy beköszönt az ősz, otthon a családi konyhát mindig belengte az a jellegzetes sütőtök „illat”, mikor a család sütötte a sütőtököt, amitől én menekülni tudtam volna. Amióta életmódot váltottam, sokkal nyitottabb vagyok az alapanyagokra, így került a konyhámba a sütőtök. Fánkok készültek belőle, és én személy szerint életemben nem ettem ilyen finom fánkot. Több barát és rokon is kóstolta, akik szintén nem szeretik a sütőtököt, és mindenkinek nagyon ízlett. Így bátran ajánlom kipróbálásra, gyerekeknek főleg, akiknél nehezen érjük el, főleg a tél közeledtével, hogy egészséges ételeket is egyenek. Azóta, rengeteg ételt készítek ezzel a szuper zöldséggel, és ez az egyik oka, hogy szeretem az őszi hónapokat.

A sütőtök imádat úgy látszik nem csak nálam jelentkezik, a Nosalty sütőtökös receptversenyt hirdetett. Kérlek, a linkre kattintva nyomj egy szavazatot a receptemre! KATT! Köszönöm, ha szavazol! 🙂

A fánk édesburgonyával is elkészíthető, ízre szinte ugyanaz lesz. Illetve készült sütőtökkel egy másik fánk is, amit sütőben sütöttem, étcsokival a közepén.

Hozzávalók: ( 5 főre)

  •  30 dkg sütőtökpüré
  •  30 dkg  Dia wellness lisztkeverék -50 % CH
  • 1 tojás
  •  30 g eritrit
  • 20 g élesztő
  •  1 dl cukormentes mandulatej
  •  2 evőkanál zsírszegény natúr joghurt
  • 1 cs. xilites vaníliás cukor vagy eritrites vaníliás cukor
  • 5 evőkanál kókuszolaj
  • egy csipet himalája só
  • 1 teáskanál reszelt vagy szárított narancshéj
  • egy tk. fahéj
  • egy tk. szerecsendió

+ kókuszolaj a sütéshez

Hozzávalók a tetejére:

  • fahéj
  • porrá őrölt eritrit
  • házi cukormentes baracklekvár

Elkészítés:

A sütőtökpüré elkészítése: A sütőtököt felszeleteljük, és kimagozzuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 45 percig sütjük. Ha megsült hagyjuk kihűlni, majd kikanalazzuk és aprítógépbe tesszük. Pürét készítünk belőle.

A langyon mandulatejben egy kávéskanál eritritet feloldunk, és felfuttatjuk benne az élesztőt. A sütőtök püréhez adjuk a lisztet, a tojást, az eritritet, a kókuszolajat, végül a felfuttatott élesztőt. Összegyúrjuk, majd a joghurtot és a fűszereket is hozzáadjuk. Tésztát dagasztunk, és letakarva hagyjuk legalább fél órát pihenni. Ezután kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, és kiszaggatjuk. Az ujjunkkal a közepébe mélyedést nyomunk, ahova később a lekvár került. Nem túlságosan forró, bő kókuszolajban kisütjük, úgy, hogy először a teteje kerül a kókuszolajba, majd megfordítjuk és a másik felét is megsütjük. Papírtörlőre szedjük, és a tetejüket megszórjuk fahéjas porrá őrölt eritritben. A mélyedésekbe pedig egy teáskanál lekvárt teszünk.

Tápérték:

( pontosan sajnos nem tudom hány darab lett belőle, de 5 fő esetén, 1 főre a tápanyagok ( lekvár nélkül, a következők:)

kcal: 371.1

fehérje: 19.73 g

szénhidrát: 33.54 g

zsír: 14.32 g

 

img_7198

img_7199

 

 

Kövess a social media csatornákon!

Kellene egy kis segítség a helyes táplálkozáshoz?

Kattints a gomb ra, és nézd meg a letölthető e-bookokat, amelyek Neked is segítenek!

Rendszeres mozgás otthon, segítséggel?

Ha Te is elfoglalt vagy, vagy nem szereted a kondi termeket, otthonod kényelméből is kihasználhatod a személyi edzés hatékonyságát!

Húsgombócos teljes kiőrlésű spagetti

Teljes kiőrlésű spagetti halloweeni kiadásban. Egyébként bármelyik időszakban elkészíthető. Teljes kiőrlésű spagetti helyett hajdina vagy vöröslencse tésztát szoktam használni, de az pont elfogyott. Hozzávalók a mártáshoz: 1/2 fej vöröshagyma...

Shakshuka, avagy közel-keleti lecsó

Shakshuka, avagy közel-keleti lecsó. Vegetáriánus étel, amit nem vegaként is imádok és kellően tápláló. Glutén és laktózmentes, plusz alakbarát. Belinkeltem alulra az eredeti receptet, amihez képest nekem némileg módosultak...