Barion Pixel

A zabkása nagyon jó reggeli alternatíva lehet, ha egészségesen szeretnél táplálkozni. Illetve ha pár szabályt figyelembe veszel a készítésnél! Először is felejtsd el az instant, zacskós zabkását. A saját készítésű nem tartalmaz mesterséges édesítőszert, ugyanolyan gyorsan el lehet készíteni, és gazdaságosabb is. A másik dolog, hogy a napi kalória bevitelünket, makró tápanyagaink elosztását figyelembe véve készítsük el az adagunkat. Hiába egészséges a zabkása, ha a tetejére 3 evőkanál cukros lekvárt teszel, és egy fél táblát, a kedvenc Milka csokoládédból!

Mi került az én egészséges répatortás zabkásámba?

A zabpehely nyilván a zabkásánk alapja.  A szervezet számára fontos összetevőket tartalmaz. Gazdag B-vitaminban,  tartalmaz cinket, foszfort, kalciumot, káliumot, mangánt, rezet, vasat és esszenciális zsírsavakat Érdemes beiktatni az étrendünkbe, mivel az élelmi rostjai jó hatással lehetnek az emésztésünkre. A rostok, így a cukkini és az útifűmaghéjliszt is lassítják a szénhidrát felszívódását. A sárgarépa használata pedig a húsvéti répatorta hangulat miatt indokolt. Ha keversz a zabkásádba egy kevés fehérjeport, akkor a rengeteg ízesítésnek köszönhetően sose fog unalmassá válni! Én most sütikrémes fehérjét használtam.

Mi került a zabkása tetejére?

A virágpor az egyik legjobb szuper élelmiszer, amivel valaha találkoztam. Amellett, hogy szerintem nagyon kellemes íze van, magas a vitamin-, ásványi anyag tartalma, valamint magas az aminosavat tartalma.

kendermag szintén a  szuperélelmiszerek közé tartozik. A kendermagban nagy mennyiségben található fehérje, egészséges zsírok és ásványi anyagok ( kalcium, vas, foszfor, magnézium, kálium, cink, mangán, réz), vitaminok ( E-, B- vitamin)

A fagyasztva szárított tőzegáfonyában az eljárásnak köszönhetően megmarad a gyümölcs természetes tulajdonsága ( színe, íze, illata, ásványi anyag és vitamin tartalma).

A chia mag manapság nagyon népszerű, de nem csak chia pudingot készíthetsz belőle, hanem egyszerűen egy kevéssel szórd meg a zabkásád. A chia magnak magas a rosttartalma, kitűnő kalciumforrás, valamint mangánt, foszfort, szelént, magnéziumot és rezet is tartalmaz.

Mindig megszórhatod a zabkásádat egy pár szem olajos maggal, diófélével. Mivel répatorta zabkásáról beszélünk, most dió került rá. A  dió nagy mennyiségben tartalmaz jó zsírsavakat, E- és B-vitamint, mangánt, cinket, magnéziumot, kalciumot, káliumot és szelént. Nagyon jót tesz az agyműködésünknek is a rendszeres diófogyasztás, emellett pedig a vérnyomásunkra is jótékony hatással van. Azonban parancsoljunk megálljt pár szemnél, mivel az olajos magvaknak magas a zsírtartalma, és kalória tartalma, és nagy mennyiségben nem lesz jó hatással a diétádra.

A habtejszín és a cukormentes csokoládé a boldogsághormon termelés érdekében került a reggelim tetejére.

A Waldenfarm eper öntet, pedig a büntetlen élvezeteknek kedvez. 🙂

 

Ha további tippeket szeretnél, és személyre szabott életmód tanácsadást, étrendet, hogy biztos elérd a célod, látogass el az oldalamra, ahol megtalálod a személyre szabott étrend csomagokat! KATTINTS IDE!

Hozzávalók 1 adaghoz: 

  • 20 g zabpehely (gluténérzékenyek használjanak gluténmentes zabpelyhet)
  • 20 g reszelt cukkini
  • 20 g reszelt sárgarépa
  • 5 g sütikrém ízű fehérjepor ( vagy vegán fehérje)
  • 1 teáskanál eritrit
  • 1 teáskanál útiűmaghéjliszt
  • 1 dl cukormentes mandulatej ( vagy bármilyen növényi tej)
  • 2 dl víz

Hozzávalók a tetejére:

  • 15 g dió
  • 2 szem eper
  • 10 g növényi szója habtejszín
  • virágpor
  • szárított tőzegáfonya
  • kevés hántolt kendermag
  • kevés chia mag
  • 1 kocka cukormentes epres fehér csokoládé ( vagy akár a kedvenc fehérje csokoládédból egy darab)
  • Waldenfarm kalóriamentes eper öntet

Elkészítés:

A cukkinit és a répát pucoljuk meg, reszeljük le. .A zabpelyhet a fehérjével és az útifűmaghéjjal, az eritrittel, a cukkinivel és a répával feltesszük a tűzre. Kicsit hagyjuk, hogy átmelegedjen, majd hozzáadjuk a tejet és a vizet. Néhányszori kevergetés mellett, forrásig főzzük, majd hagyjuk, hogy langyosra hűljön, ami alatt besűrűsödik. A habtejszínt verjük kemény habbá habverő segítségével, és 10 grammot tegyünk a zabkása tetejére. Ezután müzlis tálba töltjük, és díszítjük, a fentebb leírtakkal, vagy ízlés szerint természetesen bármivel.

Tápérték 1 adagban:

Kcal: 272

Fehérje: 11 g

Szénhidrát: 24 g

Zsír: 16 g

 

Csatlakozz a Fittdiéta facebook csoporthoz:

 

 A cikk megjelent a Peakshop oldalán is.

Kövess a social media csatornákon!

Kellene egy kis segítség a helyes táplálkozáshoz?

Kattints a gomb ra, és nézd meg a letölthető e-bookokat, amelyek Neked is segítenek!

Rendszeres mozgás otthon, segítséggel?

Ha Te is elfoglalt vagy, vagy nem szereted a kondi termeket, otthonod kényelméből is kihasználhatod a személyi edzés hatékonyságát!

Húsgombócos teljes kiőrlésű spagetti

Teljes kiőrlésű spagetti halloweeni kiadásban. Egyébként bármelyik időszakban elkészíthető. Teljes kiőrlésű spagetti helyett hajdina vagy vöröslencse tésztát szoktam használni, de az pont elfogyott. Hozzávalók a mártáshoz: 1/2 fej vöröshagyma...

Shakshuka, avagy közel-keleti lecsó

Shakshuka, avagy közel-keleti lecsó. Vegetáriánus étel, amit nem vegaként is imádok és kellően tápláló. Glutén és laktózmentes, plusz alakbarát. Belinkeltem alulra az eredeti receptet, amihez képest nekem némileg módosultak...